Civil Szervezetek

Csepreg Város Fúvószenekara Egyesület

Csepreg Város Fúvószenekara Egyesület

Csepreg Város Fúvószenekara 1930-ban alakult, azóta többszöri átalakulással folyamatosan működik. 1968-ban megindult az állami zeneoktatás Csepregen, s ez jelentős fejlődést és eredményeket hozott a zenekar életében is.

Az együttest Iliás Attila karnagy vezeti, amely 2010-ben ünnepelte 30 éves jubileumát, egyúttal a csepregi fúvószenekari játék 80 éves évfordulóját is.

A nagy elődök nyomdokain haladva továbbra is az igényes fúvószenekari indulók, előadási darabok, fúvósátiratok, slágerfeldolgozások szerepelnek a repertoárban.

1994-ben a Magyar Fúvószenekari Szövetség bírálásával "Show zenekar-szórakoztató koncertprogram" kategóriában arany minősítést szerezett az együttes, melyet 2002-ben megújított ismét arany minősítéssel.

A csoport évente 30-35 alkalommal szórakoztatja főként a helyi és a régióbeli közönséget, emellett 1-2 alkalommal a szomszédos országokban is képviseli Csepreg városát.

A magyarországi együttesek közül Kőszeg, Szombathely, Sárvár, Szentgotthárd, Celldömölk, Sopron, Balatonfüred, Kapuvár, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Mosonmagyaróvár, Ajka, város zenekaraival ápolnak zenészbarátságot.

Külföldi kapcsolatuk az ausztriai Dörfl-Steinberg, Hornstein, Höflein, Mail-berg, Rohrendorf, Siegendorf, a szlovákiai Nemesócsa, a Horvátországi Desinec, a németországi Meinengen és Öflingen városok fúvószenekaraival van.

2002-től közhasznú egyesületként működik a zenekar. Sárváry László alapító karnagy 2008. májusi visszavonulása óta a szakmai munkát Iliás Attila karnagy irányítja. Az egyesület elnöke Szele Tamás, titkára Krukics Gábor. További vezetőségi tagok: Csonka Balázs, Horváth Gyula, Jakatics Szilveszter, Kardos Attila, Kiss Melinda, Szabó Zoltán.

Az együttesnek Csepreg Város Önkormányzatán kívül több helyi és környékbeli támogatója van - kiemelten is: UNIRIV Kft., Répcementi COOP Rt., KARMA Interactive Kft., WFK-Ü Kft., Polmetál-Pruszynski Kft., Soproni Zoltán és Társai Kft., Euroboard Kft. - ezen kívül sok magánszemély támogatását is élvezik.

Az előző években számos hazai fellépésen kívül Spanyolországban, Ausztriában, Németországban, Horvátországban, Szlovákiában vettek részt zenei találkozókon, 2005-ben és 2010-ben pedig a Lengyelországi Lesznóban rendezett zenei fesztiválon és versenyen Nemzetközi Ezüst Minősítést szereztek.

A zenészek a legtöbb szereplésen Csepreg Város Mazsorett Csoportjával együtt képviselik városukat.

Képek