
Az egyesület célja
- A Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület célja a bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, a helyi közrend és közbiztonság védelme, a lakosság közbiztonságérzetének javítása, fenntartása.
- A megszerzett elméleti tudás gyakorlati alkalmazásával és hírközlési eszközök segítségével kívánja az egyesület céljait megvalósítani és végrehajtani.
- Az egyesület támogatja a hazafiság eszményére épülő, a nemzet érdekeit szolgáló hon és rendvédelem ügyét. Felvállalja az alapvető emberi és polgári jogok, a társadalmi kontroll és az össztársadalmi érdekek érvényesítését a szolidaritás, a bajtársiasság és az együvé tartozás tudatának erősítését, valamint magas szintű és igényes közös tevékenységek szervezését.
- Segíti a hagyományok megőrzését, a hagyományok felelevenítésében tevékenyen részt vesz.
- Figyelemmel kíséri a tagok szociális, egészségügyi helyzetét, képviseli érdekeiket, segíti a problémáik megoldását.
- Segíti a katonasírok, emlékművek gondozását, támogatja tevékenységével a hon-. rendvédelmi pályára irányítást.
Rövid története:
- Egyesületünk 2009-ben alakult 13 fővel
- Elnök Bencsik Géza
- Hivatalos bejegyzésünk 2010 márciusban történt meg
- Jelenleg érvényes alapszabályunk 2016 évben lett elfogadva
és bejegyezve a bíróságon.
- Jelenleg 41 tagunk van
- Tagja vagyunk a BEOSZ –nak és az OPSZ-nek
- A Vas Megyei Polgárőr szervezetek Szövetségében 1 tagunk
- elnökségi tag, 1 tagunk pedig a felügyelő bizottság elnöke.
- Az Osztrák Bajtársi Szövetség Burgenlandi alapszervezetében
- 1 tagunk vezetőségi tag (összekötő tiszt)
Tevékenységek:
- Alapvetően a bűnmegelőzéssel foglalkozunk
- Mellette ápoljuk a nemzetközi kapcsolatokat,
- Részt vettünk hadi sírok felmérésében
- Nemzetközi lövészetet szervezünk
- Különböző egyházi , városi és civil rendezvények biztosításában veszünk részt
- A menekült áradat során „szállítók” elfogásában, illetve bevándorló felderítésében segédkeztünk.
Elismerések:
- Tagjaink munkáját mind a Honvédség, Belügyminisztérium szervei (Rendőrség, Katasztrófa védelem) elismeri, különböző formában (HKC Honvédség, tárgyjutalom Megyei rendőrkapitánytól Katasztrófa Védelem parancsnokától)
- Rendelkezik tagunk kitüntetéssel az ÖKB Burgenland Szervezettől és az Osztrák Békefenntartók Burgenlandi szervezetétől.
- A rendőrségtől kaptunk dicsérő-köszönő levelet munkánkért, illetve önkormányzati elismerésben is részesültünk.