A Boldogasszony - kápolna története

Csepreg délnyugati részén, a Szombathelyről érkező út jobb oldalán, szemben
a temetővel ível az a kavicsos út, amely kivezet a Boldogasszonyról elnevezett
kápolnához. A név a középkortól él, a közbeszéd ma már nemcsak a
kegyhelyet, hanem az egész határrészt, az ott folydogáló Boldogasszony –
patakot, és annak vizét összegyűjtő víztározó tavat is ezzel a névvel jelölte meg.
Azt már kevesen tudják, hogy a Frankói (Gős) család birtokát, a mai Alsóváros
területét, Sárnak, másik nevén Boldogasszonyfalvának nevezték egy 1392-ből
származó írás szerint.
A kegyhelyhez a Kálvária stációi mellett juthat el a látogató. A szó jelentése egy
domb latin neve Jeruzsálem mellett, ahol Jézust keresztre feszítették. A
tizennégy fehér oszlopon a Megváltó szenvedéstörténetét ábrázolták az alkotók.
Az eredeti festményeket kiemelték, és biztonságba helyezték a plébánián, csak a
hiteles másolataik láthatóak az üveg mögött. A szakrális, zsindellyel fedett
oszlopokat 1867-ben az elromosodott Boldogasszony temploma tégláiból
építették a cukorgyár igazgatójának, Carstanjen Gusztávnak a költségére. A
lovag így kívánta biztosítani a hely vallási jellegének folyamatosságát. Az 1
kilométeres keresztúton a hívők százai vonulnak a távoli századok óta, kivéve a
második világháború utáni tiltó időszakot, minden év augusztus 15-én,
Nagyboldogasszony napján a búcsúi ájtatosságra. Az elhanyagolt szakrális
útvonal felújítása 2004 őszén kezdődött el.
Csepreg Város Képviselő Testülete a DUNÁNTÚLI KÁLVÁRIA
TEMATIKUS ÚT projektjébe regisztráltatta a Boldogasszony – templomához
vezető utat, mely egyúttal az országos Mária-út része is.
A Boldogasszony templomának pontos történetét, építőjének nevét nem
ismerjük. Az viszont ismert tény, hogy a mai Csepreg területét II. Géza király
adományozta a Frankói Gős család elődeinek egy 1156-ban kelt adománylevél
alapján. Ennek a családnak a krónikájában is kereshető a válasz.
Elgondolkoztató Kerny Terézia művészettörténésztől származó értékelés,
amelyet Madonnaszobor Csepregről című tanulmányában ismertetett egy 1340
körül készített alkotásról. A festett, aranyozott, ezüstözött, 80 cm magas körtefa
szobor Szűz Máriát ábrázolja karján a gyermek Jézussal. A kutató

elképzelhetőnek tartja, hogy bármelyik csepregi templom tulajdona lehetett a
kegytárgy. A Boldogasszony templomát is megnevezi névadó tulajdonosként.
A madonnaszobor keletkezésének ideje és Farkas Sándor, a Csepreg történetét
lejegyző plébános találgatásai a 14. századi mezőben álló templomépítéséről
Kerny Teréziáéval kutatásaival is egybeesnek.
(A szobrot ma a Magyar nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteménye őrzi.)
A következő 200 év kevés eligazítást ad a Boldogasszony temploma
történetéhez. Farkas Sándor művében megjegyzi, hogy 1560-1652-ig a
protestánsok tulajdona volt. 1693-ban már említést tesznek a boldogasszonyi
remetékről. A közbe eső időben 1731 – 1740- ig a bécsi jezsuita szerzetesek
birtokolták Csepreget. Elképzelhető, hogy a Boldogasszony temploma
kolostorában éltek.
1545 –1557-ig Horváth László szerzetes fráter remetéskedett itt. A környezet és
a templom, a remetelak rendbetartásáról, a gazdálkodásról írásbeli
feljegyzéseket készített. A környéken élő egyházi személyekkel kapcsolatot
tartott. 1753-ban Rómában is megfordult. A remeték eltartásáról, így őróla is, a
mindenkori földesúr gondoskodott. A fentebb említett frátert halála után, a
személyének szóló tiszteletből a templom oltára alá temették. Ennek utótörténete
a hely mondakörének ma is mesélt eleme.
A középkorban plébániatemplom különleges jogállású búcsújáró hely lehetett.
Jelentőségét mutatja, hogy vallásos céh szerveződött körülötte, ami a fejlettebb
középkorú városokra volt jellemző. A templomot nagy szabad mezőség vette
körül. Ez lehetőséget teremtett a XIV- XV. századok ismert adatai alapján a
megyei és a nádori gyűlések megtartására, amelyeken a kor méltóságai: Kont
Miklós, Garai Miklós nádorok, valamint Rozgonyi Simon országbíró elnököltek,
de megyeispánok is hívhattak össze közgyűlést.
Ez lehetett az a csepregi templom, amelyet Nankenreiter Nabukonozor vezette
husziták megerősítettek, és Hunyadi János országos főkapitány 1454-ben
ostromolta ki területéről a nem szívesen látott „vendégeket”.
A Boldogasszony - templomhoz temető is tartozott, amelyet kőfallal vettek
körül. Az 1840-es években még temettek e helyre, azonban csak a Jankovich
család temetkezéséről vannak adataink. Daruvári Jankovich Antal gróf, királyi
tárnokmester, valamint felesége, Nemeskéri Kiss Katalin, és a hétévesen
meghalt Antal gyermekük nyughelye volt az ősi épület.

1856-ban a csepregi gyógyszerész leánya, Hartmann Etelka kisasszony rajzot
készített az romosodó templomról, és a közelében álló remetelakról. Néhány
évtizeddel később Farkas Sándor plébános egy családnál rátalált, és a Csepregről
készülő monográfiájába 1887-ben illusztrációként, a 398. oldalra beillesztette.
Ennek alapján emlékezhetünk a nagy múltú Boldogasszony –templom épületére.
A kváderköves, gömbkupolás, kettős köríves toronyablakaival, méreteiben is
impozáns műemlék 1861-ben összeomlott.

(Hartmann Etelka rajza *a lenti gallériában megtekinthető)

Romjai helyére emelték, és 1869-ben felszentelték a ma is itt álló neogótikus
kápolnát, amelyet „kegyeletből” Jankovics Gyula gróf építtetett elődei emlékére.
A templom mellett állt még a régi remetelak. Lakója, az utolsó remete, egy
asszony volt: Reseterics Istvánné, aki 1973-ban bekövetkezett haláláig viselte
tisztségét. Unokája és családja az Ady utcában él. Sokan illesztik nevük elé a
„Remete” megkülönböztető nevet, nem sértésként, hanem hagyományaink
részeként.
A Boldogasszony templomának történetéhez a néplélek is megteremtette maga
elképzelését. A mesélők sem tudták, hogy egy Európa-szerte ismert epikai
műfajt hoztak létre: latinul a mirákulomot, ami nyelvünkön csodatörténetet
jelent. A Jankovicsok csak 150 évig voltak Csepreg birtokosai, az itt élők

képzelete mégis mondát szőtt köréjük. Személyüket összekapcsolta az ősi
templommal. A szájról szájra terjedő híresztelésekből alkották meg a templom
patrónusának, Boldogasszonynak nagyságát, égi hatalmát.

Harangzúgás

Élt 1800 körül egy földesúr, kinek Horvátországban és Kincséden is volt birtoka.
Ennek az embernek a szívében csak harag és bosszúvágy lakozott.
Aki nem járt kedvében, arra nagyon haragudott. Horvátországban a birtokán
cserepeztetett. Nem tetszett neki a cserepes munkája, és egyszerűen lelőtte a
tetőről. A falubeliek szívében eddig is megérlelődött harag még élesebbé vált. A
földesúrnak menekülnie kellett. Egy szolgája szénásszekérbe rejtve szöktette a
kincsédi birtokára. Azonban itt sem basáskodhatott sokáig. Hamarosan
meghalt. Csepregtől nem messze van egy kápolna. Oda temettette magát, mivel
azt elődje építtette. Ott éldegélt egy remetének nevezett sekrestyés, aki a
kápolnát gondozta. Az uraság halála után egy-két nappal később, éjjel hatalmas
zúgásra ébredt. Körülnézett, de sehol egy árva lelket sem látott a harangok
körül, azok meg csak zúgtak, zúgtak. Sietve elindult Csepreg felé, jelenteni a
történteket a plébánosnak. Arra már a falu népe is összesereglett. Mentek együtt
a lelkipásztorral a kápolnához. Odaérve a kápolna előtt álló Szűz Mária előtt
állószoborhoz, a szobor megelevenedett, és fényességben úszott. mindezt
azonban csak az öreg, jólelkű plébános látta, és hallotta a Szűzanya szavait:
-Vigyétek el innen ezt a dögöt, mert ha nem, én megyek el. A plébános azonnal
intézkedett. Jöttek is a koporsóért Kincsédről hat pár ökör által húzott szekéren.
Feltették a koporsót, és a hat pár ökör verejtékezve tudta csak elhúzni a halottat.
A gonosz uraságot a kincsédi gödörben ásták el. Amint ez megtörtént, a
Szűzanya szobra ismét megmerevedett és a harangok is elhallgattak.
(Hetyésy Katalin- Sudár Lászlóné: A Répce mente meséi és mondái, Szombathely, 1996. 85-86. o. Lejegyzés helye: Bő,
1979)

Csékéd

A Boldogasszony-patak testéből szakadt ki a déli határban a Boldogasszony - tó
is. Ami vizet a Bene - hegyi - tó nem tud magába zárni, az a víz a zsilipeken át
csobog tovább a szintén mesterséges víztározóhoz. Mivel közel a
Boldogasszony - kápolna, a tó is megkapta a nevét. Szemet gyönyörködtető
kulturált környezetével illeszkedik a tájba. Ha a 19. század végén a filoxéra nem
irtotta volna ki a csékédi szőlőket, a fényes víztükör még láthatná a nevezetes
szőlőhegyet. Farkas Sándor a már említett művében, a 199. oldalon részletezi
gróf Nádasdy Ferenc 1658. július 1 - én megreformált urbáriumát, amelyben
megnevezi az új csékédi szőlő tulajdonosait: jobbágyokat, plébánosokat és az
Oskola - házat. „Item ugyanezen város határában vannak Egyház földei . . .,
Vagyon isméglen az alsó Egyház környül, mely egyház az Szőlők alatt Boldog –
Asszony Egyházának hivatik.” A húsz sornyi urbárium - szövegben ötször
szerepel a Csékéd elnevezés. A határrész jelentősebb lehetett, mint sejtettük.
A maradék szőlők a 20. század első felében tűntek el. Ma szántó a lejtős terület,
búzakalászt nevel. Az emlékezés azonban nem hagyja békén az utódokat. Az
„Elpusztult és pusztuló magyar falvakért” szegedi egyesület példáját követve,
Blazovich László egyetemi tanár úrral összefogva, 2011. április 30-án állíttatta
a Farkas Sándor Egylet a szürke márvány emlékoszlopot, Popovics Gábor
kőfaragó ajándékát. Az akkor nyolcvanöt éves Pájer Lajos is kivitt az elpusztult
falu, Csékéd emlékműve mellé két szőlőtövet. Maga ültette el egy kis
segítséggel. Nőjön, viruljon! Hirdesse a mindig alkotó, a pusztulásba bele nem
nyugvó ember nagyszerűségét.
Acsád felől érkező Boldogasszony - napi zarándokok első etapja a csékédi
emlékhely. Énekkel, versmondással tisztelegnek az érkezők. Eddig Lökkös
Antal: Búcsújárók című verse és T. Molnár Zsuzsanna: Egy eltűnt falura
emlékezve c. elbeszélő költeménye állt a versmondók rendelkezésére.

T. Molnár Zsuzsanna:
Egy eltűnt falura emlékezve (2011)

Sok száz éve itt falu állt,
Nevét őrzi hűséggel a táj,
S egy oklevél latin sora,
Írott jel, hogy volt valaha.

Mélyen őrzi titkát az agyag,
Nem vall a csont, cserépdarab
A múltba tekintő mának,
Találgatás a szó a szánkban.

Jobbágyfalvak sorsát élték,
Király és úr szabott törvényt
Robotos, nehéz napjaiknak,
Éltek, küzdöttek, meghaltak.

Asszonyok, ha szálat fontak,
Vászonba szőtték vágyaikat,
Pulyáknak vártak jobb napot,
Könnyebb, békésebb holnapot.

Imát mondani vasárnap
Boldogasszonyhoz átjártak.
Kértek jó termést, jó urat,
Tűz ne érje a házukat.

Az éghez fohászt rebegtek,
Távozzon a büszke sereg,
Ha itt látták Kontok, Garák
Félelmetes, erős hadát.

Aztán, egyszer eltűnt e nép,
Csak egy dűlő maradt helyén,
És jöttek új szántóvetők,
Sorsukat másként rendezők.

De lélekjárta éjszakába’
Ablánc felől hallik néha
István s Péter királyi szolga
Fájdalmas trombitaszava.

Lökkös Antal:
Búcsújárók (1959)

Hozzámennek, ki áldást hoz,
A csepregi Nagyasszonyhoz.
Répce mentén sárga reggel
Hátböködő lábbelikkel.
Át a sarjús büki réten
Olvasóval a kezében.
Almásállé hosszan végig
Áhítattal körbe nézik.
Az almák hogy gömbölyödnek
S mi kellene még a földnek.
Gondűző litániájok
Mint a por száll fel utánok.
Énekelnek: Szép Nagyasszony,
Könyörülj meg a paraszton!

A hely története csak kicsi szelete Csepreg múltjának, amelynek szépségét,
különlegességét az itt élő generációk a múló idő sodrásában újra és újra
felfedezik és ünnepeiken hűséges lélekkel átélik. Így legyen továbbra is!

Megbecsüléssel: Sudár Lászlóné Molnár Zsuzsanna