Borturizmus

Borturizmus

Nem lehet eltévedni, de érdemes elveszni egy kicsit: borkóstolók és túraútvonalak mentén

Csepreg régi bortermő vidék, az utóbbi évtizedekben új és új reneszánszát éli a helyi bor és aktív a csepregi borászélet. Már a múlt század legvége óta a soproni borvidékhez tartozik Csepreg, ahol a borosgazdák nem csak a szőlő gondozására és a borkészítésre fektetnek nagy hangsúlyt, de a szakmai találkozásokra és a nagyközönségnek szánt bemutatkozásokra is. Minden évszaknak van boros programja az Orbán-napi gyepűtiprástól az egész városra szóló szüreti felvonuláson és a téli bortúrákon át az Erzsébet-napi újborbemutatóig. Első kézből, a tőkék tövében is megismerhetőek a csepregi szőlők és borok, köszönhetően a sok-sok hegybejárást szervező helyi gazdáknak és kultúraszervezőknek. Színes a csepregi borkínálat, azt, hogy melyik bort érdemes frissen, melyiket már érettebb formájában fogyasztani, arra is tudnak és adnak választ a helyi gazdák. Minden évszak minden hegybejárására készülnek borkorcsolyákkal is, azok között a hagyományos borkísérő falatok mellett a gasztronómia legmodernebb különlegességei is helyet kapnak. A szőlőhegyen vezető túraútvonalat szőlőfajtákat is bemutató információs táblák is szegélyezik, nem lehet eltévedni, de érdemes egy kicsit elveszni a környék kristálytiszta levegőjében akár borospohárral, akár túrabottal, akár mindkettővel a kézben.

 

2026 szeptember 13

Szentkúti-kápolna búcsúja

Tovább
2026 szeptember 18

Csepregi Szüret

Tovább
2026 október 06

Aradi vértanúk emléknapja

Tovább
2026 október 23

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról

Tovább
2026 november 07

Fúvószenekar őszi koncertje

Tovább
2026 november 21

Erzsébet napi rendezvény - újbor bemutató

Tovább
2026 november 29

Advent I. vasárnapja

Tovább
2026 december 05

Városi Mikulás Ünnepség

Tovább
2026 december 06

Advent II. vasárnapja

Tovább
2026 december 13

Advent III. vasárnapja

Tovább
2026 december 20

Advent IV. vasárnapja

Tovább
2026 december 26

Fúvószenekar karácsonyi hangversenye

Tovább
2026 december 27

Előszilveszteri túra a szőlőhegyen

Tovább